2012. október 2., kedd

Táska dísz

Anyukámat szerettem volna meglepni valami egyedi, saját készítésű dologgal (mint általában a családtagokat :D) születésnapja alkalmából. Mivel nem rég kapott egy új táskát, így jó ötletnek tartottam, hogy elkészítem az első táskadíszem. Ilyen lett :)
(A képekért elnézést, lámpafénynél fogok tudni csak fotózni egy darabig, mert napközben nem vagyok itthon.)

Minta: Rea bogyó (Ewa)


Hóvirág

Nagyon megtetszett ez a minta, és mivel peyote-ozni is szeretek, meg gyöngyöm is volt, minden adott volt, hogy elkészítsem. Abszolút kedvenc lett :)

Minta: Orsina


2012. szeptember 21., péntek

Swarizabáló ismét

Ezelőtt már kétszer elkészítettem ezt a mintát, de egyik karkötő sem maradt nálam, valamint akril gyöngyből készült mind a kettő. Én megfogadtam magamnak, hogy nekem swarovskiból kell ez a karkötő, mert úgy az igazi. De mivel ehhez a karihoz szükséges kristályra nekem nem nagyon futja (közel 300 db), na meg sajnálnék is annyi pénzt kiadni érte, így nem csináltam meg. Eddig. A múlthéten rendeltem gyöngyöt, és megakadt a szemem a preciosa gyöngyökön. Utánna olvasva kiderült, hogy olyan mint a swarik, csak nem kristály, hanem üveggyöngy. Az ára elég elfogadható volt, ezért rendeltem belőle, próba cseresznye alapon :) Ez lett az eredmény, amivel kivételesen teljes mértékben megvagyok elégedve :D



Baglyos táskám

Nem tagadom, engem is megszállt a bagoly őrület. Már régebben láttam ezt a táskát, és akkor egyből beleszerettem, de úgy elfelejtődött. A minap megint rábukkantam valahogy, és a döntés megszületett :D Nagymamám adott hozzá anyagot, összevarrni pedig a szomszédom, Ági néni segített, akinek ezúton is szeretném még egyszer megköszönni :) Valamint van még egy jó dolog ebben a táskában, mégpedig az, hogy nagyjából már tudom kezelni a varrógépet :D Tudom hogy nem lett a legtökéletesebb, itt-ott nem egyforma, de legalább ÉN csináltam (többé kevésbé) és számomra ez a legfontosabb :)




2012. szeptember 14., péntek

Gyurmaságok

Love message in bottle

Matróz mintás fülik

Mini szendvics fülik

Csere-bere

Ismét üzleteltem az egyik kedvenc alkotómmal, Kicsiboszival :) Én egy tolltartót kértem tőle, neki pedig két medált, és egy fülbevalót csináltam :)

Denevér füli

Jackes medál

Koporsó medál
És amit én kaptam :) A pillangós fityegő és a ceruza füli meglepi volt :D




2012. július 5., csütörtök

Első díjam :)


Tegnap Thimmyke design meglepett ezzel a díjjal :) Nagyon megörültem neki, mert blogos pályafutásom alatt ez az első ilyenfajta "kitüntetés" amit kaptam :)

Liebster Award

A szabályok
  • Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról
  • A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
  • 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
  • 11 embert meg kell jelölni és linkelni
  • Nincs visszaadás/visszajelölés

11 dolog, hogy jobban megismerjetek!
  1. Nagyon szeretem a hüllőket, ezért van egy gyíkot ábrázoló tetoválásom (színezésre vár:))
  2. Van egy macsekom, akit a szemfülesek megtalálhatnak a blogomban, illetve agy németjuhászom, és egy tacskóm.
  3.  Barátnőm által belebolondultam a Fekete Tőr Testvériség könyv sorozatába (nem bírom letenni :D)
  4. Ide-i célkitűzésem, hogy lefogyok 5 kilót.
  5. Szeretem a vidám, élénk kiegészítőket.
  6. Hajlamos vagyok a gyűjtögetésre, tehát mindent elrakok, hogy majd jó lesz valamire, aztán nagy felindultságomban kidobálom az összes felgyűlt lomot :D
  7. Gyerekkoromban tanultam meg gyöngyöt fűzni. 2011-ben ismerkedtem meg a süthető gyurmával, ami rabul ejtett :)
  8. Ha fejembe veszek valamit, vagy egy kisebb technikai akadályba ütközök, rengeteget tudok gondolkozni rajta, hogy hogy is lenne a legjobb, vagy a legegyszerűbb megoldani, úgy hogy a kreativitásom is kitudjam használni.
  9. Nincs testvérem. Sajnos :(
  10. Mese mániás vagyok :)
  11. Nagyon szeretem a kézzel készült ékszereket, mütyűröket, mindent amit valaki a saját kezével készített!

Thimmyke kérdései:

  1. Kedvenc szín? kifejezetten kedvenc nincs, minden jöhet ami szép színes :)
  2. Kedvenc ruhadarab? póló
  3. Miben vagy a legjobb? a családban én értek a legjobban a számítógépekhez
  4. Tél vagy nyár? nyár, csak ne lenne 40 °C :D
  5. Hajfesték vagy nélkül? Nélküle, örülök hogy megszabadultam a melírtól, meg a padlizsán lilától :)
  6. Legemlékezetesebb élmény? Tavaly párommal és a testvéréékkel 1 hetet Berlinben töltöttünk, valamint kint németben lagziban is voltunk. 
  7. Pizza vagy hamburger? Pizza!
  8. DM , Rossmann vagy Müller? Rossman
  9. Legnagyobb siker az életben? 2 szakma, és egy angol nyelvvizsga megszerzése
  10. Mi leszel ha "nagy leszel"? Még mindig nem tudom, hogy mit szeretnék igazából csinálni :) Majd amit az élet hoz.
  11. Kedvenc időtöltésed? Alkotás és olvasás.

Az én 11 kérdésem:
  1. Milyen idő van odakint?
  2. Kedvenc állat?
  3. Milyen típusú zenéket hallgatsz?
  4. Használt ruhákról és más dolgokról mi a véleményed?
  5. Ha lenne 1 millió forintod, mire költenéd?
  6. Firefox, Internet Explorer vagy Google Chrome?
  7. Kedvenc házimunka?
  8. Piercing, tetoválás vagy egyik sem?
  9. Kedvenc könyv?
  10. Van háziállatod?
  11. Tanulsz még vagy már dolgozol?

11 ember akinek szeretném tovább adni a díjat: 
  1. Nina Beauty 
  2. Kicsiboszi
  3. Mandy
  4. Mazsola design
  5. Eszter
  6. Csuporka
  7. vigArt
  8. Okina
  9. Évi
  10. YooleeDesign
  11. Kritti

Köszönöm még egyszer a díjat, és remélem, hogy akiknek én továbbadom, azok is úgy fognak örülni neki, mint én :)